2019. Június 01.

Pocak-baj Perecesen

Egyre több kisállattartó tér át az előre gyártott száraz- és nedves eledelekkel történő etetésről egy sokkal természetesebb táplálkozási formára, a nyersetetésre. Már biztosan sokan hallottátok, hogy Perec és Muffin is filézett- és csontos húsokat és belsőségeket eszik. Nyersen. Nem főzve, nem is forrázva. Nyersen. Na jóóó, azért ki szoktuk legalább olvasztani nekik és nem egy jeges tömböt kapnak. ;) Mielőtt hátra hőkölnétek, hogy tejóóóóég tuti vadállatok lettek, olvassátok el, miért is döntöttünk így. Aztán pedig gyertek be egy simire ezekhez a vadakhoz.
 
A történet úgy kezdődött, mint mindenkinek, egy édi-bédi szőrös kis golyóval (ez lenne Perec, amikor elhoztuk). Persze a családban előtte is volt már kutyánk, gyönyörű németjuhászunk, de ő amolyan kerti családi kutyus volt. Ennek megfelelően az etetése is teljesen hagyományos volt. Perec már egy egészen más generáció szülötte. Egy minden lében kanál kis border collie, akinél elhatároztam, hogy mindenből csakis a legjobbat kaphatja.

 

Elhatároztam, hogy mindenből csakis a legjobbat kaphatja!

Ennek megfelelően már kölyökként szuper prémium száraztápokat evett. Abban megvan minden, ami kellhet neki és kapott mellé extra ízületvédőket is (mégiscsak egy border, aki nonstop fut), jobb megelőzni a bajt. Egy darabig minden rendben is volt, szépen fejlődött a kis nyavalyás. Aztán jött a hasmenés. Sebaj, irány a doki, biztos felnyalt valamit a 8. kerületben, ahol laktunk. Megesik az idősebbekkel is, ő meg amúgy is kölyökkutya volt még. Antibiotikum, diéta és egy hét múlva nyoma sem lesz – mondta a doki. Így is lett, meggyógyult és minden rendben volt. Aztán jött az ősz. Sok eső, még mindig a 8. kerület: megint fosi, így megint antibiotikumos szurik, diéta és újabb egy hét múlva jól volt. Aztán kezdődött elölről: megint fosi… de már ismeritek a procedúrát. Eljutottunk odáig, hogy gyakorlatilag törzsvendéggé váltunk a dokinál: „Megint hasmenés?” „Igen megint…” Szerintem már néha a dokink se hitte el, hogy nem én vagyok „kutya hipochonder”. Jött az ötlet, váltsunk tápot. Megtörtént, és úgy tűnt megint, hogy sínen vagyunk. Úgy egy hónapig. Begyulladt a vastagbele. Aki már látott nyálkát távozni az imádott kiskutyája fenekéből, az tudja, nem ez a legszebb kép, ami fogadhatja a gazdit. Főleg nem hajnali háromkor a józsefvárosi grundon. Doki, szurik, diéta, váltsunk tápot. Egy hónapig oké, aztán… Lehet, hogy allergia? Semmi egyéb klasszikus tünetet nem produkált, de hátha, teszteljük. Nem, allergia teszt negatív. Doki, szurik, diéta, tápváltás. Megszámolni sem tudom, hány féle hipoallergén, szenzitív, a végén már kifejezetten gyógy tápot evett. A legjobbal is csak pár hónapot bírt, aztán megint vastagbél gyulladás volt az eredmény. 
És aztán elegem lett. Kialvatlan volt a kutya is, én is az éjszakai folyamatos sétától. Olyan ingerültek voltunk, hogy csoda, hogy szóba állnak még velünk emberek és kutyák is. Ki ne lenne az, ha nincs egy nyugodt hónapja, amikor egészséges és kipihent tudna lenni… Így jött az elhatározás, hogy tápok váltogatása helyett próbáljunk ki valami radikálisabb váltást: a nyers etetést. Nagyon régóta szemeztem vele, biológus lévén nem kevés helyen olvastam utána, számos állatorvos baráttal is konzultáltam, pro és kontra rengeteg volt az érv. Már tudtam egy ideje, hogy neki ez lenne a legjobb, de bonyolultabb etetési rendszer, mint a tápos, elég jó vagyok én ehhez? Mi van, ha elrontom? Elég összetett, nehéz, tudásalapú ez az etetési módszer, könnyű több kárt okozni vele, mint hasznot – gondoltam én. Elvégre a gazdi állítja össze a kutya teljes menüjét. Fehérjék, zsírok, olajok, vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek, miből mennyit, mikor, hogyan, mivel és milyen arányban? Sok a kérdőjel. Nehéz jól csinálni. Legalábbis annak tűnik elsőre. Aztán amikor a versenyünk előtti napon megint begyulladt a vastagbele, megint a szokásos kör az antibiotikum kúrával, úgy döntöttem ennek vége kell szakadnia, belevágunk a nyersbe. Egy napot koplalt, másnap megkapta az első adag nyers husiját, csirke mellcsontot és csirkemell filét. Nagyon gyorsan megszűnt a hasmenés. Még az aktuális antibiotikum kúrát se kellett befejeznünk.

 

Belevágunk a nyersetetésbe!

Így alakult, hogy a történet nekünk Happy End lett. Mióta nyersen eszik, csak a kötelező oltásoknál (vagy aktuális lábkitörős ugrás utáni sántaságnál) találkozunk a dokinkkal, aki nagyon kedves, de hát… jobb ez így. Perkó és a hasmenés is búcsút vettek egymástól, és legalábbis Perec (és a magam) nevében mondhatom, nem sírjuk vissza. Képesek vagyunk végig aludni az éjszakát, sőt még hízni is tudott, ami állandó hasmenés és mozgás mellett nem volt egyszerű, folyamatosan aggódtam, hogy nem túl vékony-e! 
Szóval ezért esznek nyersen, bármennyire is ijesztő lehet ez első hallásra. És nem, még mindig nem lettek tőle vérengző fenevadak!  
Ha kíváncsi vagy rá, milyen irányzatai vannak a nyers etetésnek, hogyan lehet átállni és egyáltalán mire kell odafigyelni, figyeld az elkövetkező bejegyzéseinket.
Puszi, Pacsi
Kitti és Perec

Köszönjük ezt a csodás képet Erdész Dórinak és a The Roof Studionak!

Vissza